.....Placebo-történelem.....
.........................................................

Hogyan kezdték? Hol és hogyan ismerkedtek meg Brian, Steve és Stefan? Mikor adták ki első albumukat? Ki az a Robert Schultzberg?
Az összes kérdésetekre választ kaphattok ebben a kimerítő, de annál izgalmasabb visszatekintésben, amelyet minden Placebo-fannak nagyjából tudnia kell. (:

   Hogy az egésznek elejét vegyük, vissza kell utaznunk az időben egészen 1992-be. Ekkor Brian Molko és Stefan Olsdal egy iskolába jártak Luxemburgban, ahol fiatal éveiket töltötték. Egyáltalán nem beszéltek egymással, ugyanis az érdeklődési körük teljesen eltérő volt. Stefan kosárlabda-csapatban játszott, Brian pedig egy "dráma-szakos lúzer" volt.
Évekkel később, egy szerencsés véletlennek köszönhetően ismét összefutottak a South Kensington földalatti metróállomáson. Ekkor volt két éve, hogy Brian Londonba ment drámát tanulni, emellett volt egy együttese, ahol az énekes szerepét töltötte be, de gitározott is. Megkérte Stefant, hogy nézze meg a banda egyik fellépését, és legnagyobb meglepetésére a srác tényleg elment az egyik koncertre.
   Kiderült, hogy Stefan basszusgitáron játszik, és Briannel alapított egy együttest, Ashtray Heart néven. Csatlakozott hozzájuk Brian egyik barátja, Steve Hewitt, aki a dobos szerepét töltötte be. Nemsokára stúdióba vonultak, hogy több demot is felvegyenek. Steve eközben egy másik zenekarban is játszott, a Breed-ben, de végül nem tudta összeegyeztetni a két bandát. Kilépett az Ashtray Heartból, de Brian-ék nem maradtak sokáig dobos nélkül. Stefan bemutatta őt egy svéd haverjának, Robert Schultzberg dobosnak, aki beállt Steve helyére. Az egykori Ashtray Heart nevet megváltoztatták Placebo-ra. Csupán 5 előadás után a Placebo már felkeltette a londoni stúdiók érdeklődését. Végül a sok ajánlat közül a Fierce Panda mellett döntöttek, és 1995 végén - a Soup együttes közreműködésével - kiadták az első maxi-lemezüket, a Bruise Pristine-t.

   Egy évvel a Bruise Pristine megjelenése után a Hut Records-szal társultak. A producer Brad Wood (Tortoise együttes) segítségével kiadták a Nancy Boy maxit, amely nagy sikert hozott; 4. helyen végzett az angol zenei toplistákon.
   Belső konfliktusok miatt Robert 1996 közepén kilépett a bandából. A helyét Steve foglalta el, aki időközben felbontotta egyezségét a Breed-del.
   A következő két évben a trió egyáltalán nem unatkozott;végigvitték első turnéjukat, és a U2 Popmart nevű turnéjának keretében nem egyszer adtak koncertet. Emellett hivatalosak voltak David Bowie 50. szülinapi partijára New Yorkba. 1997 nyarának elején a Hut-tal kiadták a Bruise Pristine új verzióját.
   1997 tavaszán a fiúk kaptak egy-egy kis szerepet a Velvet Goldmine című filmben. A T.Rex együttes Twentieth Century Boy dalát dolgozták fel, és adták elő a filmben. 1998 októberében kiadták második nagylemezüket Without You I'm Nothing címen, amely sok kritikus tetszésnyilvánításban részesült. Az album 3. száma, az Every You Every Me bekerült a Cruel Intentions c. film filmzenéi közé, így a Placebo-t Amerikában is megismerhették.
   1999-ben elkészült a Pure Morning videoklip, melyet jelöltek egy brit zenei versenyen, így a díjkiosztó gálán együtt adhatták elő David Bowie-val a Twentieth Century Boy-t. Egy évvel később limitált kiadásban jelentették meg a Without You I'm Nothing albumot, melyen szerepelt a Bowie-val előadott duett is.

A Placebo 2000 őszén kiadta 3. albumukat, a Black Market Music-t, amely vegyes kritikát kapott. A következő másfél évet turnézással töltötték. Nagyon sok fesztiválon is felléptek, némelyik ezek közül újságok címlapjára került. A Black-Eyed c. számuk bekerült egy német film, az Engel & Joe filmzenéi közé, amiből a videoklip elkészítéséhez több jelenetet is felhasználtak. A turné 2001 októberében fejeződött be, és a bandának sok pihenésre volt szüksége.
   A következő félév meglehetősen csendesen telt a Placebo háza táján. Brian ez idő alatt sem tétlenkedett: kipróbálta, milyen DJ-nek lenni, emellett készített egy-egy videoklipet a Trash Palace és az Alpinestars együttessel is, amikben maga Brian is szerepel, és énekel. Ezen kívül viszont a trió nem adott ki új lemezt, nem vettek fel új dalt, és csupán egyetlen koncertet adtak; előadtak négy dalt a 4Scott show keretein belül, ami a későbbi Scott Piering megfelelője.

   2002. június-júliusában hozzáláttak egy új lemez felvételeihez Jim Abbiss producerrel. A Sleeping With Ghosts album munkálatait télen fejezték be, 2003. március 10-én pedig kiadták az első maxit a lemezről The Bitter End címen. Néhány koncert után már jócskán befűtöttek a rajongóknak, végül a komplett album Angliában március 24-én jelent meg, Amerikában pedig április 1-én.
   2003 áprilisában elindultak angliai turnéjukra. A nyár és az ősz turnékkal és fellépésekkel telt, eközben újabb két maxival leptek meg minket. A This Picture-t június 16-án adták ki, míg a Special Needs-t szeptember 15-én. Hogy a Sleeping With Ghosts teljes legyen, szeptemberben piacra dobtak egy speciális kiadást, mely tartalmazta az album számait, kiegészítve két számmal, amiket hivatalosan soha nem adtak ki; a Running Up That Hill és a The Ballad Of Melody Nelson.

   2004 tavaszán megjelent a Placebo legelső DVD-je, a Soulmates Never Die - Live In Paris. A DVD élő koncertfelvételeket tartalmaz a 2003. október 18.-ai párizsi fellépésről, melyet 16.000 fan előtt bonyolítottak le. Az utolsó ráadás, a Where's My Mind? előadásán Frank Black is csatlakozott hozzájuk a színpadon. Ezt a fergeteges koncertet még több turné és válogatott fesztiválok követték.
   A srácok elkészítették első olyan válogatásalbumukat, amely csak azokat a számokat tartalmazta, amikhez videoklip is készült, a 2004. október 25-én kiadott Once More With Feeling: 1996-2004. Ugyanakkor kiadtak egy egy DVD-s változatot is, amely ugyanezeket a számokat a klipekkel együtt tartalmazza, és sok-sok extrát is felpakoltak rá. Ezen kívül felturbózták a lemezt még két új dallal, az egyik az I Do, a másik pedig a Twenty Years. Az utóbbi számhoz klip is készült, melyet október 18-án bocsátottak piacra. A banda 2004. évi utolsó koncertje a Wembley Arena-ban volt, november 5-én. A színpadon csatlakozott hozzájuk a The Cure legendás énekese, Robert Smith, akivel előadták a Without You I'm Nothing c. dalt és a Cure egyik számát, a Boys Don't Cry-t.

   Ezután a srácok pihenésre adták a fejüket. Legközelebb 2005 áprilisában, Dél-Amerikában nyomtak le néhány válogatott koncertet. A kontinensen, amit az előző turnéjuk során kihagytak. Tavasz végén/nyár elején Franciaországba mentek Dimitri Tikovoi producerrel, ugyanis eljött az ideje az 5. stúdióalbum felvételeinek. A producer már nem volt ismeretlen számukra; Brian együtt dolgozott vele a Trash Palace dalain. A munkálatokkal alig 8 hét alatt elkészültek. A felvételek közben időt szakítottak egy párizsi Live 8 koncertre, ahol előadták a The Bitter End és a Twenty Years c. számukat július 2-án.  

   2006 márciusában pedig világot látott a Placebo ötödik stúdióalbuma, a Meds. A lemez kiadása előtt egy héttel nem egy, hanem máris két maxival rukkoltak elő a fiúk; a Because I Want You Angliában jelent meg, a Song To Say Goodbye-t pedig közzé tették az egész világ számára. A Meds minden eddigi Placebo-albumot felülmúlt a sikereivel; a toplistákon 7 országban ért el első helyezést, 14 országban pedig az első tíz között szerepelt. Március 23-án az együttes fellépett a Szingapúrban megrendezett MTV Fashionable Loud divat/előadás bemutatón.

   A Placebo című első stúdióalbumukat újra kiadták 2006 szeptemberében, melyet most azonban felturbóztak demokkal, egy DVD-vel és B-sides-os dalokkal.

   2007 március 5-én kiadtak egy feldolgozásokat tartalmazó lemezt, Covers címen. A feldolgozások között szerepel például a Running Up That Hill, a 20th Century Boy és a Where Is My Mind is. Utóbbi élő felvétel.

   Júliusban világot lát a Placebo Extended Play '07 c. válogatáslemeze, melyen többek között három élő felvétel szerepel, és a Meds Alison Mosshart-tal közösen előadva.

   2007-ben Steve Hewitt, 11 év után kilépett a bandából személyes problémák miatt. Körülbelül fél évig maradt az együttes dobos nélkül. 2008 augusztusában Hewitt helyét elfoglalta a kanadai származású Steve Forrest, aki előzőleg az amerikai rock banda, az Evaline dobosaként tetszelgett. A Placebo a 2007-ei turnéja során került közelebbi kapcsolatba a dobossal.

   2008 szeptemberében a trió stúdióba vonult, hogy felvegye 6. stúdióalbumát, amely a Battle For The Sun címre hallgat. A kanadai Metalworks Studio-ban kezdték meg a munkálatokat. Az album kiadását egy kislemez előzte meg; a június 1-jén kiadott For What It's Worth, melyen szerepel egy Nick Kershaw-átirat, a Wouldn't It Be Good. A stúdióalbum egy héttel ezután, június 8-án került a boltokba.

.......

A vége felé egy picit hiányos a szöveg, ezért elnézéseteket kérem ^^" Hiányos, mert azokat már én írtam bele és én néztem utána a dolgoknak. Látszik is. Mennyivel megritkult a szöveg az utolsó 5 bekezdésben... xD Ha valami problémátok van az adatok helyességével, vagy bármivel ezzel kapcsolatban, nyugodtan szóljatok és kijavítom. (: Saját fordítás és írás! Ne lopj, kérj! Forrás